Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

November 4-én, hétfőn megindul a 3-as, a 28-as, a 62-es és a 62A villamosok vágányának felújítása. Legelőször az Örs vezér tere és a Mázsa tér közötti szakasz kerül átépítésre. Ezért a 3-as villamos két szakaszra osztva közlekedik: a Mexikói út és az Örs vezér tere illetve a Kőbányai alsó vasútállomás (Mázsa tér) és a Gubacsi út között. Az érintett felújítási szakaszon villamospótló buszok fognak közlekedni, melyeknek végállomásai a következők: Örs vezér tere–Zugló, felszállóhely: a 32-es autóbusz Árpád híd irányú megállóhelye előtt kialakított megállóhely; Kőbánya alsó vasútállomás (Mázsa tér): a Bihari utcában a 3-as villamos végállomási peronján.

A forgalmi változásokról tájékoztató részletes összefoglaló EZEN a linken olvasható el!

A 3-as villamos, a kép forrása: BKK

Dr. György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes, az Éles saroknál megtartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy indokolt volt a pálya felújítása és köszöntet mondott a BKK-nak az együttműködésért. A 3-as villamos rekonstrukciója összesen 11 milliárd forintba került, amely 93,92% uniós támogatás felhasználásával valósulhat meg. A felújítást az A-Híd Építő Zrt végzi, át lesz építve a pályaszerkezet, akadálymentesítve lesznek a peronok, új áramellátói vezetékrendszer segíti a villamosközlekedést. Előre láthatólag 2014 tavaszán fognak befejeződni a munkálatok, ezért a kérik a lakosok türelmét. Jelenleg 10-30 km/h-sok a sebességkorlátozások, ezek a jövőben szintén meg fognak szűnni.

Dr. György István főpolgármester-helyettes, a kép forrása: BKK

Kőbánya polgármestere, Kovács Róbert az Újköztemető előtt körforgalomhoz hasonlította a mostani programot, mert ott is nagyon jól együtt tudott működni az önkormányzat a fővárossal és a BKK-val. Hozzátette, hogy nagyon sok panasz érkezett a nagy zajterhelésre és porra, ezért kísérleti projektként füvesített villamospályát hoznak létre az Ónodi utca és a Kápolna utca között. Ez a szakasz automatikus öntözőberendezést kap és több helyen cserje- és fatelepítéssel teszik barátságosabbá a környezetet.

Vitézy Dávid vezérigazgató, Radványi Gábor alpolgármester, Kovács Róbert polgármester, Kovács Róbert polgármester és Dr. György István főpolgármester-helyettes, a kép forrása: BKK

Vitézy Dávid, a BKK Zrt. vezérigazgatója még elmondta, hogy november 4-én  és 5-én, akik a Gubacsi út felé szeretnének közlekedni, azok számára még nem a Bihari utcától  indulnak a mentesítő buszjáratok, hanem ezen a két napon még a Szállás utcánál szállhatnak fel az utasok. Fontos információ, a villamospótló buszra való kényszerű átszállás miatt nem kell új jegyet kezelni, hanem a már kezelt jeggyel tovább lehet utazni.

Taár László


Új Korszerű utasvárók, meghosszabbított akadálymentes peronok és új gyalogátkelőhelyek

A munkák végeztével öt korszerű áramátalakító állomás, 18 kilométernyi új felsővezeték-hálózat és 110 kilométernyi új áramellátói vezetékrendszer segíti a villamosközlekedést. Az energiaellátás korszerűsítésének köszönhetően növekszik az energiahatékonyság, a felújított hálózat pedig lehetővé teszi a fékező villamosok energiájának az elektromos rendszerbe történő visszatáplálását. A tervezett vonalszakaszon minden kitérő automatikus vezérlésű váltófűtéssel lesz ellátva a zavartalan téli közlekedés biztosítása érdekében.

A 3-as villamosvonal a Mexikói út és a Gubacsi út közötti több mint 13.500 méteres pályájának helyreállítását követően megszűnnek a jelenlegi, helyenként 10-30 km/órás sebességkorlátozások, így érezhetően csökken majd az utazási idő. Fontos forgalomtechnikai változás lesz majd, hogy a Bihari úton a jelenlegi egyvágányú villamospályát kétvágányúvá alakítjuk át, amely szintén nagyban hozzájárul a vonalon közlekedő villamosok menetidejének csökkentéséhez. A Kápolna utcában új visszafordítási lehetőség létesül, majd megújul a villamospálya a Mexikói úton is.

A rendkívül fontos és nagy forgalmat bonyolító Élessarok közlekedési csomópontnál is jól láthatók azok a pályahibák, amelyek halaszthatatlanná tették a felújítást. A peronok kényelmes és biztonságos megközelítését és használatát új gyalogátkelőhelyek létesítésével és minden megállóhely meghosszabbításával, valamint három – a Laky Adolf utca, a Szent László tér és a Kőbánya alsó vasútállomás – megállóban a megállóhely teljes átépítésével biztosítjuk. A vonalon az összes megállóhelyet akadálymenetesítjük (26 centiméter magasra), amely nem csupán a mozgásukban korlátozottak számára teszi egyszerűbbé a megállókban a le- és felszállást, hanem a babakocsival közlekedő kisgyermekes anyukák, valamint az idősek közlekedését is nagymértékben megkönnyíti.

A megállóhelyeken a felújítás során megújulnak a hangosítóberendezések, az utasvárók, a peronlefedések, a padok, a támaszkodók, a szemetesek és az utastájékoztató berendezések. A Mexikói úton, az Örs vezér tere zuglói oldalán, a Szent László téren és a Kőbánya alsó vasútállomásnál korszerű perontetőket, a többi megállóhelyen modern utasvárókat létesítünk.

A kivitelezés része az „1-es és 3-as villamos vonalak továbbfejlesztése I. üteme, a budapesti körgyűrűs, kötöttpályás hálózat fejlesztésének részeként” című projektnek, amelyet az Európai Unió Kohéziós Alapja az Új Széchenyi Terv keretében támogat. A projekt 93,92% európai uniós támogatás felhasználásával valósul meg. A 3-as villamosvonal a Mexikói út és a Gubacsi út közötti szakaszának helyreállítására és korszerűsítésére kötött kivitelezési szerződés értéke nettó 10 980 124 928 forint.

Forrás: BKK

Tuesday, 29 October 2013 14:43

Avató a Gépmadár Óvodában

Óvodánkban elmaradt idén kora nyáron a szokásos- már hagyománnyá vált rendezvényünk- a „Gépmadár nap”.  Ennek okai az intézményünkben megkezdődött felújítási, építési munkálatok, ezért nyáron átköltöztünk a Keresztury Dezső Általános Iskolába. Intézményünk felújításának végét szerettük volna az elmaradt ünnepséggel megtartani szülőkkel, gyerekekkel, családokkal, nevelőkkel közösen. Október 11-re meghirdettük az „Óvoda avatót”, annak ellenére, hogy a munkálatok még nem fejeződtek be. A nevelőtestület semmiképpen sem szerette volna lemondani a rendezvényt, így állványok közepette, de megtartottuk azt. Az udvart feldíszítettük, ezzel is próbáltuk vidámabbá varázsolni a környezetünket.

 

Ünnepség az óvoda udvarán

A felújítási projektet, és mint minden óvodai rendezvényünket figyelemmel kísérte és jelen volt most is Dr. Papp Sándor alpolgármester úr, az óvoda körzetének önkormányzati képviselője. Az egész napos rendezvény színes, változatos programokat kínált a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Délelőtt szüreti táncházzal kezdődött a mulatság, melyet az udvaron élő hangszeres zene kísért.

 

A bal oldali képen Dr. Pap Sándor alpolgármester tájékoztatja a megjelenteket, a jobb oldalin gyerekek zenés produkciója

A gyermekek vidámak énekeltek, táncoltak a már ismert és új dalokra, ritmusokra. Délután folyamán minden csoportban különböző tevékenységek folytak az óvodapedagógusok irányításával. A földszinten különböző táblajátékokkal ismerkedhettek meg az érdeklődők, készíthettek főzött só-liszt gyurmából sünit, Megismerkedhettek, hogy különböző termésekből miket lehet alkotni, valamint hagyományos népi játékok elsajátításában is részt vehettek. Az emeleti csoportokban katicabogarat, tészta és szívószál nyakláncot és karkötőt fűzhettek az érdeklődők. Az előtérben a földszinten zsíros kenyeret lila hagymával és meleg teát lehetett fogyasztani. A nagy kedvenc az udvaron felállított csúszdás légvár volt, amit szülői felügyelettel lehetett használni. A Keresztury Dezső Általános Iskolából is érkeztek vendégek, akik rocky tánc bemutatójukkal színesítették a programot.

 

 

A felújított helyiségek

Zárásként egy csodálatos meglepetés várta a gyerekeket. A korábban megvásárolt lufikat az egyik csoportba járó kisgyerek anyukája az óvodába járó gyerekek mindegyikének lufiból hajtogatott kedves kis figurákat, különböző formában és színben, aminek a gyerekek nagyon örültek.

Medveczkyné Magyar Erika és Koburger Emese óvodapedagógusok

A kőbányai Árkád Bevásárlóközpont szeptemberi nyereményjátékának győztese, Anita nagy, ám irigylésre méltó fába vágta a fejszéjét. Jutalma ugyanis 5 millió forint volt, amit egy nap alatt kellett elköltenie. De mégsem kapott egyszerű feladatot, hiszen az Árkád szabályzata szerint egy üzletben maximum 500 ezer forintot lehet költeni utalvánnyal.

 

A szeptember 1-30-ig tartó játékot Anita nyerte egy közel 5000 forintos blokkal. A 34 éves családanyának egy hónapja volt megtervezni a nagy bevásárlást. Előzetesen körülbelül 90 boltot jelölt meg, ahol el kívánja költeni a nyereményt. Ehhez segítségül férjét, Balázst hívta. Ott jártunkkor már fél napja vásárolgatott a pár, öt üzletben 750 ezer forintnyi összeget hagytak ott. Ebből a pénzből szilveszteri utazást kötöttek le, több elektronikai árut, notebookokat, parfümöket, és számtalan ruhát vásároltak. A feladat tehát adott volt, vajon el tudták-e költeni az 5 millió forintot a nyertesek?

Taár László

November 1-je Mindenszentek ünnepe, november 2-a pedig halottak napja a keresztény világban.

Mindenszentek (latinul: festum omnium sanctorum) a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ilyenkor. Az ezt követő halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezéssé.

A 4. században mindenszentek ünnepét a pünkösd utáni első vasárnap ülték meg, és az ortodox keresztény egyház ma is ekkor tartja. A kezdetben az összes keresztény vértanúra, később "minden tökéletes igazra" emlékező ünnep a 8. században tevődött át november 1-jére, egy kelta ünnep időpontjára. Jámbor Lajos frank császár 835-ben IV. Gergely pápa engedélyével már hivatalosan is elismerte az új ünnepet, így ettől kezdve a mindenszentek az egész katolikus kereszténység ünnepe lett.

Általános szokás, hogy mindenszentek napján rendbe teszik és virággal díszítik a sírokat, amelyeken gyertyát gyújtanak a halottak üdvéért. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a "temetők nagy keresztjénél" ma is elimádkozzák a Mindenszentek Litániáját, és megáldják az új síremlékeket. Magyarország egyes vidékein harangoztattak a család halottaiért, máshol ételt ajándékoztak a szegényeknek. Sokan úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírból, így a családi lakomán nekik is terítettek, és minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy eligazodjanak a házban. Egyes falvakban ezen a napon választották meg a bírót, fogadták fel a cselédeket. Mindenszentek Magyarországon 2000 óta, ötven év után ismét munkaszüneti nap.

Október 31-én ünnepnapot tartanak több protestáns egyházban, annak emlékére, hogy a hagyomány szerint 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét - így ez a nevezetes nap a reformáció napja is egyben.

A november 2-ai halottak napja jóval későbbi eredetű: Szent Odiló clunyi apát 998-ban vezette be emléknapul a Cluny apátság alá tartozó minden bencésházban. Hamarosan a bencés renden kívül is megülték, és a 14. század elejétől a katolikus egyház egésze átvette.

A halottakról, elhunyt szeretteinkről való megemlékezés, az értük való közbenjárás a purgatórium (tisztítóhely) katolikus hittételén alapul. Azoknak, akik Isten kegyelmében hunytak el, de törlesztendő bűn- és büntetésteher van még lelkükön, Isten színe előtt meg kell tisztulniuk. Lelkileg nagy vigasztalás a hátramaradottaknak, hogy tehetnek valamit elköltözött szeretteikért imával, vezekléssel, szentmisével. A halottak napi gyászmisék az örök életről és a feltámadásról szólnak.

E napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. A szokáshoz kapcsolódó némely népi hiedelem szerint ennek az a célja, hogy a világosban a "véletlenül kiszabadult lelkecskék" újra visszataláljanak a maguk sírjába, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket. Azért kell megszépíteni ilyenkor a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben, a bukovinai magyarok még ennivalót is vittek a temetőbe. Aki ezeken a napokon nem tud kimenni a temetőbe, az otthon gyújt gyertyát, néhol úgy tartották, hogy akié a családban a legelőször leég, az hal meg leghamarabb.

Forrás: MTI, wikipedia.hu

 

Tudta Ön, hogy nemzeti ünnepeinken ingyenesen látogathatóak az ország múzeumai? Így március 15-én, augusztus 20-án és október 23-án belépőjegy megfizetése nélkül keresheti fel az Önt érdeklő kiállításokat!

Az év többi napján is lehetőségünk van ingyen meglátogatni a múzeumokat, ám néhány feltétellel nem árt tisztában lennünk:

A kulturális miniszter engedélyével rendelkező múzeumok minden hónap egyik hétvégéjén - erről a napról az adott muzeális intézmény határoz - ingyenes belépést biztosítanak az állandó kiállításokra a 26 év alattiaknak, illetve a 18 év alatti személyt kísérőknek, ennek maximum létszáma két fő.

A teljesség igénye nélkül íme néhány budapesti múzeum, melyek a hónap bizonyos hétvégi napján, a fent felsorolt megkötésekkel ingyenesen látogathatóak:

Minden hónap harmadik szombatján:

Magyar Nemzeti Múzeum
Nemzeti Galéria
Szépművészeti Múzeum
Iparművészeti Múzeum

Minden hónap első vasárnapján:

Természettudományi Múzeum
Néprajzi Múzeum

Minden hónap utolsó vasárnapján:

Közlekedési Múzeum
Hadtörténeti Múzeum
Ludwig Múzeum

A kerületünkben található Tűzoltó Múzeumba ingyenes a belépés minden nap!

A kedvezményekről szóló kormányrendelet az alábbi dokumentumban olvasható (egészen pontosan a 30. oldalon):
www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK11084.pdf


Kép forrása: Szépművészeti Múzeum Facebook oldala

Published in Aktuális
Thursday, 17 October 2013 22:26

Kiemelten ellenőrzik az Örs vezér terét is

Folyamatos, átfogó ellenőrzéseket hajtanak végre a fővárosban a közterület-felügyelők, akik a közterületen engedély nélkül árusítókkal szemben mostantól - a jogszabályi környezet változásának köszönhetően - ismét kiszabhatnak helyszíni bírságot, szabálysértési eljárást kezdeményezhetnek, az árut pedig el is kobozhatják. Kiemelten ellenőrzik a frekventált területeket, például az Örs vezér terét, a Városligetet, és az aluljárókat.

 

Az új jogszabály lehetővé teszi, hogy a közterület-felügyelők helyszíni bírságot szabjanak ki, szabálysértési eljárást kezdeményezzenek, vagy az árut elkobozzák

Korábban az önkormányzatok a szabálysértési törvény felhatalmazása alapján rendeletben határozhattak meg tiltott, közösségellenes magatartásokat, ezek közé tartozott az illegális árusítás is, közigazgatási eljárás keretében pedig az árut le is foglalhatták. Az Alkotmánybíróság azonban 2012. november 15-én hatályba lépő határozatával alkotmányellenesnek minősítette ezt a felhatalmazást, és az ez alapján meghozott önkormányzati rendeleteket. Ez lehetetlen helyzetet teremtett a főváros életében, hiszen az engedély nélküli árusítással szemben a hatóságok, köztük a közterület-felügyelők nem tudtak hatékonyan fellépni. Emiatt egyre több illegális árus jelent meg a budapesti közterületeken, közöttük az aluljárókban is, ami komoly gondot okozott a lakosság körében, és városüzemeltetési szempontból is problémát jelentett az utánuk maradó szemét eltávolítása miatti többletköltség.

A szabálysértési törvény módosításával azonban, amely tegnap lépett hatályba, bővülnek a közterület-felügyelők intézkedési lehetőségei a közterületen engedély nélkül árusítókkal szemben. A cél az, hogy minél előbb visszaálljon a közterületeken a rend, a jogkövető állampolgárok és minden, a fővárosba látogató nyugalma, Budapest tisztaságának megóvása és közterületeinek rendeltetésszerű használata érdekében.

Dr. György István főpolgármester-helyettes, Kőbánya országgyűlési képviselője üdvözli, hogy végre a jogszabályi környezet is lehetőséget ad a közterületek rendjének helyreállítására. Mint elmondta több jelzés érkezett hozzá is, többek között a Határ út, az Örs vezér tere vagy a Népliget állomásokon tapasztaltakkal kapcsolatban, amit folyamatosan jelzett is a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság (korábbi nevén Fővárosi Közterület-felügyelet) vezetője felé, ám nem a főváros tehetetlensége miatt nem történt semmi, hanem a jogszabályi környezet nem engedte meg az illegális árusok elleni fellépést.

A jogszabály hatályba lépése után azonnal megkezdték az átfogó ellenőrzést, ezért a városvezető bízik benne, hogy végre fel tudják számolni az aluljárókban, és sok esetben más közterületen is tapasztalható káoszt.

Forrás: Dr. György István honlapja, képek: urbanista.bloga

Rekord számú vendég érkezett szepetmber 25-én,pénteken a Keresztury Dezső Általános Iskola udvarára, a hagyományos bográcsozásra. Idén már ötödször rendezték meg a legnépszerűbb, szülő – tanár - tanuló rendezvényt. Finomabbnál finomabb paprikások rotyogtak a bográcsokban, vidáman sercegtek a húsok a grilleken. A gyerekek örömmel fogyasztották a házi ízeket. Sötétedésig tartott a vidám beszélgetés a kellemes őszi délutánon. Az eseményről készült videót EZEN a linken tekintheti meg!

Soósné Bacsinszky Csilla

 

2013. október 1-jétől fizető parkolási övezetté válik Budapest egyik legforgalmasabb forgalmi csomópontja, az Örs vezér tere környezetében lévő, a Kerepesi út - Fehér út - Gyakorló utca - Hatház utca által határolt terület. A parkolásért október 1-jétől munkanapokon 8:00-18:00 óra között kell majd fizetni. A parkolás a Gyakorló utcai lakótelepen élőknek továbbra is ingyenes marad, de nekik is be kell fáradniuk a Gépmadár utca 2-8. szám alatti ügyfélszolgálati irodába regisztrálni gépjárművüket, aminek díja 2400 Ft. A parkolásüzemeltetési ügyfélszolgálati iroda munkanapokon, naponta 9:00 és 17:00 óra között várja a környék lakosságát, a várakozási hozzájárulást kérőket, de minden érdeklődőnek készséggel adnak felvilágosítást.

Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. Parkolásüzemeltető Iroda Ügyfélszolgálat
Cím: 1106 Budapest, Gépmadár u. 2-8.
Telefonszám: 06-1-431 7276
Fax: 06-1-431 7277
E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
Nyitva tartás: munkanapokon 09.00 – 17.00 óráig

Az Ügyfélszolgálat az alábbi szolgáltatásokkal várja ügyfeleit:
- információ a parkolási renddel kapcsolatban;
- várakozási hozzájárulások (lakossági, gazdálkodói, egészségügyi) teljes körű intézése;
- pótdíjak befizetése pénztárban;
- gazdálkodói értékkártyák feltöltése;
- parkolással kapcsolatos panaszbejelentés, panaszok kivizsgálása;
- ügyfélfogadás nyitva tartási időben (lehetőség van telefonon előzetes időpont egyeztetésre is)

Figyelem! 2013. szeptember 30-ig az esetleges torlódások elkerülése miatt, csak előzetes bejelentkezés (személyes, telefon, e-mail) alapján fogadják az ügyfeleket.

Általános információk
Rendeletek
Letölthető dokumentumok

A Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete két ütemben nyolc ingatlan pályázat útján történő értékesítéséről döntött:
- Az első ütemben értékesítésre kerülő lakások a Sörgyár utca 59., a Liget utca 25. és a Gyakorló köz 3. szám alatt, illetve a 18. kerületben, a Havanna utca 58. szám alatt találhatóak. Az ingatlanokat szeptember 19. – október 21. között lehet megtekinteni, a pályázatok leadhatóak október 24. (csütörtök) 10:00 óráig.
- A második ütemben értékesítésre kerülő lakások a Noszlopy utca 20., a Gyakorló utca 26. és a Dombtető utca 10. szám alatt, valamint a XV. kerületi Neptun utca 110. szám alatt találhatóak. Az ingatlanokat szeptember 26. – október 28. között lehet megtekinteni, a pályázatok október 30. (szerda) 10:00 óráig adhatóak le.

Részletes pályázati kiírások - első ütem (megtekintés szeptember 19. - október 21. között):

Pályázati felhívás: Sörgyár u. 59. szám alatti egy szobás komfortos lakás

A Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 405/2013. (VIII. 29.) KÖKT határozata alapján értékesíteni kívánja a Budapest X. kerület, Sörgyár u. 59. fszt. 10. szám alatti, 41142/0/A/10 hrsz. alatt felvett, 1/1 arányban önkormányzati tulajdonú, 32 m2 alapterületű, egy szobás, felújítandó, komfortos lakását, melynek pályázati lebonyolítására a Kőbányai Vagyonkezelő ZRt–t kérte fel. (Az ingatlan tulajdoni hányada: 711/10000)

A lakás helyiségei: egy szoba
A lakás műszaki állapota: felújítandó
Az ingatlan közös költsége: 9.001,-Ft/hó
Az ingatlan minimális eladási ára: 1.380.000,-Ft

A pályázati feltételekkel kapcsolatosan érdeklődni lehet: A pályázati feltételeket és az eljárást tartalmazó tájékoztató anyag a Pályáztató székhelyén működő pénztárában vásárolható meg, bruttó 15.000,-Ft vételáron a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. (1107 Budapest, Ceglédi utca 30.) hivatalos nyitvatartási idejében: hétfő: 14:00 - 17:30, szerda: 8:00 – 16:00, péntek: 8:00 - 11:30
A pályázattal kapcsolatos kérdésekre Hermann Ernő, (tel: 666-2792), vagy Nikodém Károlyné (tel: 666-2721) ad felvilágosítást.

Az ingatlan megtekintése: 2013. szeptember 19. – október 21. között lehetséges, telefonon egyeztetett időpontban
A pályázat leadásának helye és időpontja: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 1107 Budapest, Ceglédi utca 30. főépület, I. emelet 103. iroda – Nikodém Károlyné 2013. október 24. (csütörtök) 10:00 óráig.
A pályázatok elbírálásának helye és időpontja: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 1107 Budapest, Ceglédi utca 30.  Főépület II. emelet Nagytárgyaló 2013. október 28. (hétfő) 10:30 óra - közjegyző jelenlétében

Pályázati felhívás: Liget u. 25. szám alatti egy szobás komfortnélküli lakás

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 408/2013. (VIII. 29.) KÖKT határozata alapján értékesíteni kívánja a Budapest X. kerület, Liget u. 25. I. 1. szám alatti, 39111/0/A/6 hrsz. alatt felvett, 1/1 arányban önkormányzati tulajdonú, 26 m2 alapterületű, egy szobás, felújítandó, komfortnélküli lakását, melynek pályázati lebonyolítására a Kőbányai Vagyonkezelő ZRt–t kérte fel. (Az ingatlan tulajdoni hányada: 1136/10000)

A lakás helyiségei: egy szoba
A lakás műszaki állapota: felújítandó
Az ingatlan közös költsége: 8.270,-Ft/hó
Az ingatlan minimális eladási ára: 1.920.000,-Ft

A pályázati feltételekkel kapcsolatosan érdeklődni lehet: A pályázati feltételeket és az eljárást tartalmazó tájékoztató anyag a Pályáztató székhelyén működő pénztárában vásárolható meg, bruttó 15.000,-Ft vételáron a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. (1107 Budapest, Ceglédi utca 30.) hivatalos nyitvatartási idejében: hétfő: 14:00 - 17:30, szerda: 8:00 – 16:00, péntek: 8:00 - 11:30
A pályázattal kapcsolatos kérdésekre Hermann Ernő, (tel: 666-2792), vagy Nikodém Károlyné (tel: 666-2721) ad felvilágosítást.

Az ingatlan megtekintése: 2013. szeptember 19. – október 21. között lehetséges, telefonon egyeztetett időpontban
A pályázat leadásának helye és időpontja: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 1107 Budapest, Ceglédi utca 30. főépület, I. emelet 103. iroda – Nikodém Károlyné 2013. október 24. (csütörtök) 10:00 óráig
A pályázatok elbírálásának helye és időpontja: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 1107 Budapest, Ceglédi utca 30.  Főépület II. emelet Nagytárgyaló 2013. október 28. (hétfő) 10:00 óra - közjegyző jelenlétében

Pályázati felhívás: Gyakorló köz 3. szám alatti összkomfortos három szobás lakás 

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 407/2013. (VIII. 29.) KÖKT határozata alapján értékesíteni kívánja a Budapest X. kerület, Gyakorló köz 3. VI. 38. szám alatti, 39210/42/A/38 hrsz. alatt felvett, 1/1 arányban önkormányzati tulajdonú, 71 m2 alapterületű, három szobás, felújítandó, összkomfortos komfortfokozatú, társasházi lakását, melynek pályázati lebonyolítására a Kőbányai Vagyonkezelő ZRt–t kérte fel.

A lakás helyiségei: három szoba
A lakás műszaki állapota: felújítandó
Az ingatlan közös költsége: 35.951,-Ft/hó (vízóra nélküli)
Az ingatlan minimális eladási ára: 4.500.000,-Ft

A pályázati feltételekkel kapcsolatosan érdeklődni lehet: A pályázati feltételeket és az eljárást tartalmazó tájékoztató anyag a Pályáztató székhelyén működő pénztárában vásárolható meg, bruttó 15.000,-Ft vételáron a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. (1107 Budapest, Ceglédi utca 30.) hivatalos nyitvatartási idejében: hétfő: 14:00 - 17:30, szerda: 8:00 – 16:00, péntek: 8:00 - 11:30
A pályázattal kapcsolatos kérdésekre Hermann Ernő, (tel: 666-2792), vagy Nikodém Károlyné (tel: 666-2721) ad felvilágosítást.

Az ingatlan megtekintése: 2013. szeptember 19. – október 21. között lehetséges, telefonon egyeztetett időpontban
A pályázat leadásának helye és időpontja: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 1107 Budapest, Ceglédi utca 30. főépület, I. emelet 103. iroda – Nikodém Károlyné 2013. október 24. (csütörtök) 10:00 óráig
A pályázatok elbírálásának helye és időpontja: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 1107 Budapest, Ceglédi utca 30.  Főépület II. emelet Nagytárgyaló 2013. október 28. (hétfő) 11:30 óra - közjegyző jelenlétében

Pályázati felhívás: XVIII. kerület, Havanna u. 58. szám alatti összkomfortos két szobás lakás

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 403/2013. (VIII. 29.) KÖKT határozata alapján értékesíteni kívánja a Budapest XVIII. kerület, Havanna u. 58. C. lh. V. 25. szám alatti, 151159/6/A/144 hrsz. alatt felvett, 1/1 arányban önkormányzati tulajdonú, 54 m2 alapterületű, kettő szobás, beköltözhető, összkomfortos komfortfokozatú, szövetkezeti lakását, melynek pályázati lebonyolítására a Kőbányai Vagyonkezelő ZRt–t kérte fel.

A lakás helyiségei: kettő szoba
A lakás műszaki állapota: beköltözhető
Az ingatlan közös költsége: 23.940,-Ft/hó
Az ingatlan minimális eladási ára: 4.525.576,-Ft

A pályázati feltételekkel kapcsolatosan érdeklődni lehet: A pályázati feltételeket és az eljárást tartalmazó tájékoztató anyag a Pályáztató székhelyén működő pénztárában vásárolható meg, bruttó 15.000,-Ft vételáron a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. (1107 Budapest, Ceglédi utca 30.) hivatalos nyitvatartási idejében: hétfő: 14:00 - 17:30, szerda: 8:00 – 16:00, péntek: 8:00 - 11:30
A pályázattal kapcsolatos kérdésekre Hermann Ernő, (tel: 666-2792), vagy Nikodém Károlyné (tel: 666-2721) ad felvilágosítást.

Az ingatlan megtekintése: 2013. szeptember 19. – október 21. között lehetséges, telefonon egyeztetett időpontban
A pályázat leadásának helye és időpontja: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 1107 Budapest, Ceglédi utca 30. főépület, I. emelet 103. iroda – Nikodém Károlyné 2013. október 24. (csütörtök) 10:00 óráig
A pályázatok elbírálásának helye és időpontja: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 1107 Budapest, Ceglédi utca 30.  Főépület II. emelet Nagytárgyaló 2013. október 28. (hétfő) 1100 óra - közjegyző jelenlétében

 

Részletes pályázati kiírások - második ütem (megtekintés szeptember 26. – október 28. között):

Pályázati felhívás: Noszlopy u. 20. szám alatti egy szobás komfortos lakás

A Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 409/2013. (VIII. 29.) KÖKT határozata alapján értékesíteni kívánja a Noszlopy u. 20. fszt. 7. szám alatti, 41637/0/A/8 hrsz. alatt felvett, 1/1 arányban önkormányzati tulajdonú, 25 m2 alapterületű, egy szobás, felújítandó, komfortos komfortfokozatú, társasházi lakását, melynek pályázati lebonyolítására a Kőbányai Vagyonkezelő ZRt–t kérte fel.

A lakás helyiségei: egy szoba
A lakás műszaki állapota: felújítandó
Az ingatlan közös költsége: 11.850,-Ft/hó (vízóra nélküli)
Az ingatlan minimális eladási ára: 2.145.000,-Ft

A pályázati feltételekkel kapcsolatosan érdeklődni lehet: A pályázati feltételeket és az eljárást tartalmazó tájékoztató anyag a Pályáztató székhelyén működő pénztárában vásárolható meg, bruttó 15.000,-Ft vételáron a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. (1107 Budapest, Ceglédi utca 30.) hivatalos nyitvatartási idejében: hétfő: 14:00 - 17:30, szerda: 8:00 – 16:00, péntek: 8:00 - 11:30
A pályázattal kapcsolatos kérdésekre Hermann Ernő, (tel: 666-2792), vagy Nikodém Károlyné (tel: 666-2721) ad felvilágosítást.

Az ingatlan megtekintése: 2013. szeptember 26. – október 28. között lehetséges, telefonon egyeztetett időpontban
A pályázat leadásának helye és időpontja: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 1107 Budapest, Ceglédi utca 30. főépület, I. emelet 103. iroda – Nikodém Károlyné 2013. október 30. (szerda) 10:00 óráig
A pályázatok elbírálásának helye és időpontja: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 1107 Budapest, Ceglédi utca 30.  Főépület II. emelet Nagytárgyaló 2013. november 4. (hétfő) 11:30 óra - közjegyző jelenlétében

Pályázati felhívás: XV. kerület, Neptun u. 110. IV. 19. szám alatti egy + kettő fél szobás lakás

A Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 404/2013. (VIII. 29.) KÖKT határozata alapján értékesíteni kívánja a Budapest XV. kerület, Neptun u. 110. IV. 19. szám alatti, 82937/29/A/105 hrsz. alatt felvett, 1/1 arányban önkormányzati tulajdonú, 55 m2 alapterületű, egy + kettő fél szobás, átlagos állapotú, összkomfortos komfortfokozatú, társasházi lakását, melynek pályázati lebonyolítására a Kőbányai Vagyonkezelő ZRt–t kérte fel.

A lakás helyiségei: egy + kettő fél szoba
A lakás műszaki állapota: átlagos állapotú
Az ingatlan közös költsége: 19.766,-Ft/hó (vízórás lakás)
Az ingatlan minimális eladási ára: 4.020.000,-Ft

A pályázati feltételekkel kapcsolatosan érdeklődni lehet: A pályázati feltételeket és az eljárást tartalmazó tájékoztató anyag a Pályáztató székhelyén működő pénztárában vásárolható meg, bruttó 15.000,-Ft vételáron a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. (1107 Budapest, Ceglédi utca 30.) hivatalos nyitvatartási idejében: hétfő: 14:00 - 17:30, szerda: 8:00 – 16:00, péntek: 8:00 - 11:30
A pályázattal kapcsolatos kérdésekre Hermann Ernő, (tel: 666-2792), vagy Nikodém Károlyné (tel: 666-2721) ad felvilágosítást.

Az ingatlan megtekintése: 2013. szeptember 26. – október 28. között lehetséges, telefonon egyeztetett időpontban
A pályázat leadásának helye és időpontja: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 1107 Budapest, Ceglédi utca 30. főépület, I. emelet 103. iroda – Nikodém Károlyné 2013. október 30. (szerda) 10:00 óráig
A pályázatok elbírálásának helye és időpontja: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 1107 Budapest, Ceglédi utca 30.  Főépület II. emelet Nagytárgyaló 2013. november 4. (hétfő) 11:00 óra - közjegyző jelenlétében

Pályázati felhívás: Gyakorló u. 26. egy + fél szobás lakás

A Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 406/2013. (VIII. 29.) KÖKT határozata alapján értékesíteni kívánja a Budapest X. kerület, Gyakorló u. 26. II. 10. szám alatti, 39210/51/A/440 hrsz. alatt felvett, 1/1 arányban önkormányzati tulajdonú, 35 m2 alapterületű, egy + fél szobás, felújítandó, összkomfortos komfortfokozatú, társasházi lakását, melynek pályázati lebonyolítására a Kőbányai Vagyonkezelő ZRt–t kérte fel.

A lakás helyiségei: egy + fél szoba
A lakás műszaki állapota: felújítandó
Az ingatlan közös költsége: 16.100,-Ft/hó (vízóra nélküli)
Az ingatlan felújítási költsége: 560,-Ft/hó
Az ingatlan minimális eladási ára: 3.445.000,-Ft

A pályázati feltételekkel kapcsolatosan érdeklődni lehet: A pályázati feltételeket és az eljárást tartalmazó tájékoztató anyag a Pályáztató székhelyén működő pénztárában vásárolható meg, bruttó 15.000,-Ft vételáron a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. (1107 Budapest, Ceglédi utca 30.) hivatalos nyitvatartási idejében: hétfő: 14:00 - 17:30, szerda: 8:00 – 16:00, péntek: 8:00 - 11:30
A pályázattal kapcsolatos kérdésekre Hermann Ernő, (tel: 666-2792), vagy Nikodém Károlyné (tel: 666-2721) ad felvilágosítást.

Az ingatlan megtekintése: 2013. szeptember 26. – október 28. között lehetséges, telefonon egyeztetett időpontban
A pályázat leadásának helye és időpontja: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 1107 Budapest, Ceglédi utca 30. főépület, I. emelet 103. iroda – Nikodém Károlyné 2013. október 30. (szerda) 10:00 óráig
A pályázatok elbírálásának helye és időpontja: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 1107 Budapest, Ceglédi utca 30.  Főépület II. emelet Nagytárgyaló 2013. november 4. (hétfő) 10:30 óra - közjegyző jelenlétében

Pályázati felhívás: Dombtető u. 10 szám alatti kettő szobás lakás

A Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 402/2013. (VIII. 29.) KÖKT határozata alapján értékesíteni kívánja a Budapest X. kerület, Dombtető u. 10 IX. 37. szám alatti, 42309/4/A/41 hrsz. alatt felvett, 1/1 arányban önkormányzati tulajdonú, 50 m2 alapterületű, kettő szobás, felújítandó, összkomfortos komfortfokozatú, társasházi lakását, melynek pályázati lebonyolítására a Kőbányai Vagyonkezelő ZRt–t kérte fel.

A lakás helyiségei: kettő szoba
A lakás műszaki állapota: felújítandó
Az ingatlan közös költsége: 13.661,-Ft/hó (vízóra nélküli)
Az ingatlan minimális eladási ára: 4.060.000,-Ft

A pályázati feltételekkel kapcsolatosan érdeklődni lehet: A pályázati feltételeket és az eljárást tartalmazó tájékoztató anyag a Pályáztató székhelyén működő pénztárában vásárolható meg, bruttó 15.000,-Ft vételáron a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. (1107 Budapest, Ceglédi utca 30.) hivatalos nyitvatartási idejében: hétfő: 14:00 - 17:30, szerda: 8:00 – 16:00, péntek: 8:00 - 11:30
A pályázattal kapcsolatos kérdésekre Hermann Ernő, (tel: 666-2792), vagy Nikodém Károlyné (tel: 666-2721) ad felvilágosítást.

Az ingatlan megtekintése: 2013. szeptember 26. – október 28. között lehetséges, telefonon egyeztetett időpontban
A pályázat leadásának helye és időpontja: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 1107 Budapest, Ceglédi utca 30. főépület, I. emelet 103. iroda – Nikodém Károlyné 2013. október 30. (szerda) 10:00 óráig
A pályázatok elbírálásának helye és időpontja: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 1107 Budapest, Ceglédi utca 30.  Főépület II. emelet Nagytárgyaló 2013. november 4. (hétfő) 10:00 óra - közjegyző jelenlétében

Published in Aktuális
Monday, 23 September 2013 11:50

Nagy házavatás az Árkádban

Szeptember 19-én új fejezet kezdődött az ÁRKÁD életében. Márciusban megnyitott az ÁRKÁD2 Bevásárlóközpont és ezzel párhuzamosan illetve ezt  követően óriási átalakításokra került sor a 2002-ben átadott eredeti ÁRKÁD épületrészben. Kiépült mindhárom szinten a 2 épületet összekötő végleges sétáló utca és kialakításra került az onnan nyíló üzlethelyiségek sokasága.

 

Dr. György István főpolgármester-helyettes, Kőbánya országgyűlési képviselője az alkalomból tartott házavató ünnepségen beszélt azokról az időkről is, amikor még csak terv volt a bevásárló komplexum építése a régi Örs vezér téren. 1996-ban már meg volt az ötlet, de jogilag akkor még nehéz volt kivitelezni. Megköszönte az Árkád menedzsmentjének a szoros együttműködését és most már bátran kijelentheti, hogy Budapest egyik legszínvonalasabb bevásárlóközpontját hozták létre a fejlesztésekkel.

 

A bal oldali képen Dr. György István, a jobb oldalin Radványi Gábor, Dr György István, Gyalay-Korpos Gyula, Beledi Rita, Turi Tamás, Mikus Róbert

Radványi Gábor, Kőbánya alpolgármestere, a modern épület mellett kitért olyan fejlesztésekre is, amiket az önkormányzat kért és az Árkád vezetése örömmel teljesített. A Gyakorló köz és a Gépmadár utca mentén 50 darab új parkoló lett létrehozva, illetve jelentős összeggel lett támogatva az új parkolási rendszer. A kivitelező ECE Projektmanagement Budapest Kft. új bicikli utat finanszírozott és tervezett az Éles saroktól, a Füredi utcáig. Az épületre kettő darab térfigyelő kamerát helyeztek el. Megújultak még a zöld területek és a járdák is.

Az ECE ügyvezető igazgatója, Gyalay-Korpos Gyula hozzátette még, hogy nehéz volt az eredeti épület átalakítása, új tűzjelző rendszert kellett telepíteni. Elhangzott, hogy a teljes átalakítás 80 millió euróba került, ebből 12 millió euró volt a felújítás.

 

Az átalakítás ideje alatt egyszer sem zárt be az Árkád, ezért éjjel végezték a munkálatokat. Jogilag is nehéz volt, hiszen több üzletet is át kellett költöztetni vagy alakítani. A hosszú folyamat végén 198 új szerződést kötöttek meglévő és új boltokkal és ezzel most 95%-os a bérbeadottság. Igaz ugyan, hogy megnőttek a bérleti díjak is, de olyan cégeket tudtak az Árkádba csábítani, mint a Starbucks, a GAP, Street One, Lee Wrangler, Borgo, Gas Jeans, Sugarbird, vagy a Balance és sok más üzlet fog még nyílni, vagy nagyobb helyiségbe költözni. Szeptember folyamán nyitnak majd a Magyarországon újdonságnak számító Designer Zóna üzletei is, ahol magyar ruhatervezők kreációit vásárolhatják meg látogatók. Ugyancsak újdonság a magyarországi kiskereskedelmi piacon egy „Start-up” Zóna kialakítása, ahol fiatal kezdő magyar koncepciók számára teszik lehetővé a bemutatkozást a nagyközönség előtt.

A jövőről is szó esett, október elején divatrendezvény lesz és már november 20-án beköszönt az Árkádban a karácsony, megújult dekorációval.

Taár László

Hírek

Régi képek, emlékek

Dolgos kezek
Föld út
Még nincs kész
Már állnak a házak
Épül a Mély tó
Építési terv
Építik a tavat
Áll a szobor
A Gergely-bánya
Átadó ünnepség

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia