Kőbányai Közösségi Hírlap

Csak az első ajtón lehet felszállni hétvégente a 85-ös autóbuszra június 11-től, szombattól - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ honlapján. A felszállási rend csak hétvégén érvényes, hétköznap továbbra is minden ajtó használható fel- és leszállásra. Akinek nincs jegye, a járművezetőtől – emelt áron – tud vásárolni.


Kép: bkk.hu

A Budapesti Közlekedési Központ a korábbi időszakok tapasztalatait értékelve a Kőbánya-Kispest és az Örs vezér tere között közlekedő 85-ös autóbuszra vezeti be hétvégékre és ünnepnapokra az első ajtós felszállási rendet június 11-től, szombattól.

Az intézkedés kizárólag a hétvégi időszakra vonatkozik, munkanapokon továbbra is minden ajtót lehet felszállásra használni.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az első ajtós felszállási rendnek köszönhetően jóval könnyebb a jogosulatlanul utazók kiszűrése is, hiszen a járművezetők már az utazás elkezdése előtt ellenőrizni tudják a jegyeket és a bérleteket, illetve jelentősen javulhat az ügyfelek biztonságérzete is. Akinek szüksége van rá, a járművön is meg tudja vásárolni a jegyét. A BKK továbbra is azt tanácsolja ügyfeleinek, hogy jegyüket vagy bérletüket az utazás elkezdése előtt, a város számos pontján elérhető automatákból, pénztárakban, ügyfélközpontokban, viszonteladói partnereitől vagy az új BudapestGO alkalmazásban szerezzék be.

Az elmúlt időszakban Budapest több kerületében, számos járaton vezették be az első ajtós felszállási rendet. Az általános tapasztalatok szerint a bevezetés utáni napokban az ügyfelek megszokják az új rendet, így a felszállásra időben felkészülnek és az érintett járatok forgalma alapvetően zökkenőmentessé válik.

Az első ajtós felszállási rendről és az érintett fővárosi vonalakról bővebb tájékoztatás a BKK honlapján, ezen a linken olvasható.

Forrás: bkk.hu

Published in Közlekedés
Tuesday, 07 June 2022 13:18

Lomtalanítás Kőbányán

A budapesti lakosság minden évben igénybe veheti az FKF Nonprofit Zrt. éves, meghatározott időpontban történő, külön díjazás nélküli lomtalanítási szolgáltatását, melynek keretében lehetősége van megválni a háztartásoknál keletkezett nagydarabos hulladékoktól. Az FKF a lomtalanítási időpontokat a kerületi önkormányzatokkal egyeztetve határozza meg, a munkaszüneti napok figyelembevételével. A kerületeket az FKF körzetekre osztotta, amelyekből koncentráltan, egy-egy nap alatt szállítja el a lomokat, gyorsan felszámolva ezzel az esetleges akadályt a közterületeken.

A kőbányai lomkikészítés napjai: 2022.06.07. - 2022.06.15.

Az egyes körzetek időpontjairól az alábbi linkre kattintva tájékozódhat:
https://www.fkf.hu/x-keruleti-lomtalanitas

Az FKF Nonprofit Zrt. előzetesen értesítő útján, írásban is tájékoztatja az érintett lakosságot. Az elszállítás az előző évek gyakorlatával megegyező módon, a kihelyezést követő napon történik. 

A társaság a lomtalanítást követően elvégzi az úttest takarítását, ugyanakkor az ingatlan előtti terület és a járdaszakasz megtisztítása az ingatlan tulajdonosának, üzemeltetőjének, használójának kötelessége.


Kép forrása: fkf.hu

Forrás: fkf.hu

Published in Aktuális

Idén december 3-án, pénteken indul útjára Budapesten az ünnepi díszbe öltöztetett Mikulástroli. A Mikulás és segítője ezúttal is várja az utasokat, valamint a cipősdobozba csomagolt ajándékokat, amelyeket a BKK eljuttat a Baptista Szeretetszolgálatnak. A Mikulástrolival a 72M, a 75-ös, a 76-os, a 77-es, a 80-as és a 83-as trolibusz vonalán december 19-ig, vasárnapig lehet utazni, ezt követően a feldíszített csuklós jármű még 2022. január 6-ig közlekedik fénytroliként. A Mikulástroli mellett idén is közlekedik egy további fénytroli.


Fotó: bkk.hu

A Mikulástroli december 3-án, pénteken indul útjára a Városháza Parkból, a Cipősdoboz vár mellől. A 72M, a 75-ös, a 76-os, a 77-es, a 80-as és a 83-as trolibusz vonalán december 19-ig, vasárnapig bárki találkozhat a Mikulással. A BKK ügyfelei azonban nemcsak együtt utazhatnak vele, hanem leadhatják a cipősdobozba csomagolt ajándékokat is.

Idén 18. alkalommal szervezi meg a Cipősdoboz Akciót a Baptista Szeretetszolgálat, amely a Mikulástrolin összegyűjtött ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatja el. Ezek a cipősdoboznyi ajándékok Magyarország legszegényebb, legtávolabbi részeibe jutnak el. A kezdeményezésről ezen az oldalon számos hasznos információ található. A fővárosi közlekedésszervező már hetedik éve vesz részt az akcióban. A cipősdobozba tett ajándékokat az alábbi BKK Ügyfélközpontokban is le lehet adni:

• Központi ügyfélszolgálat (VII., Rumbach Sebestyén utca 19-21.)
• Keleti pályaudvar ügyfélközpont (VII., Baross tér, metróállomás, aluljáró szint)
• Kelenföld ügyfélközpont (XI., Kelenföld vasútállomás, metróállomás, aluljáró szint)
• Széll Kálmán tér ügyfélközpont (II., Széll Kálmán tér, metróállomás)
• Szentlélek tér ügyfélközpont (III., Szentlélek tér, HÉV-állomás)

A Mikulástroli nem csak a rajta ülő Mikulás miatt különleges: káprázatos fényeit csaknem 10 ezer alacsony fogyasztású LED-ből összeállított fényfüzér biztosítja, és az ünnepi hangulatról különleges, egyedi belső dekoráció is gondoskodik. A Mikulástroli – kihasználva a jármű adta lehetőségeket – önjáró üzemben minden nap a belvárosig közlekedik. A 75-ös, a 76-os, a 77-es és a 80-as trolibusz a Blaha Lujza térig meghosszabbított útvonalon jár majd, így biztosítja a lehető legtöbbeknek a Mikulástroli elérését. A Mikulástrolin normál díjszabás szerint lehet utazni, a járat közlekedési rendjéről az alábbi linken, indulási időpontjairól pedig a BKK menetrendjéből, a trolibuszok ikonjára kattintva lehet tájékozódni. Az ünnepi díszkivilágítással felszerelt csuklós trolibusz december 20. és január 6. között fénytroliként közlekedik az említett trolivonalakon.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is útnak indul még egy, fényfüzérekkel feldíszített trolibusz is, amelyik december 4-től a 70-es, a 73M, a 74-es, a 76-os, a 78-as, valamint a 79M troli vonalán közlekedik, és 2022. január 6-ig ünnepi hangulatot varázsol Budapest számos pontjára. Ezen a trolibuszon is normál díjszabás szerint lehet utazni, további részletek ugyancsak a BKK honlapján találhatók.

Forrás és további információ: bkk.hu

Published in Aktuális

Több mint 370 köbméter, hozzávetőleg 90 tonna hulladéktól tisztították meg a X. kerületi Terebesi erdő egy újabb részét - közölte a Budapesti Közművek Zrt. az MTI-vel. 

Kép forrása: Budapesti Közművek Facebook oldala 

A közlemény szerint az FKF Köztisztasági Divízió és a Főkert Kertészeti Divízió szakemberei október 29. és november 8. között kézi és gépi erővel tisztították meg az illegális hulladéklerakásról "elhíresült" területet.

A X. kerületben, "az úgynevezett Fehérdűlő területén található Terebesi erdő jelentős zöldfelülete Budapestnek, amely évek óta leginkább az ott elhelyezett nagymennyiségű szemétről, illegális hulladéklerakókról volt ismert" - írták.

A kommüniké szerint az erdő legszennyezettebb területe korábban a Főkert Zrt. tulajdonába tartozó, de már rég nem használt telephely volt, ahonnan már 2020 decemberében fővárosi összefogással - a munkálatokba a területen lakókat is bevonva - több mint 2000 köbméter illegálisan lerakott szemetet gyűjtöttek össze és szállítottak el.

 
Képek forrása: Budapesti Közművek Facebook oldala

Az elmúlt napokban a kiserdő többi, beljebb eső és erdős területét tisztították meg. "Az illegálisan odahordott szeméthalmok forrása döntően lakossági és építési vállalkozói eredetű, akik a meglévő zöldfelületeinket ingyenes lerakónak nézik" - olvasható a közleményben.

A társaság közölte, a hulladéklerakás megakadályozására a "fő gócpontént ismert" telephelyet betonelemekkel torlaszolták el. További két ponton földsáncokat is kialakítottak a behajtás megakadályozása érdekében. Hosszabb távon ezeket a sáncokat szintén betonelemekre cserélik majd.

Forrás: MTI

Published in Aktuális
Sunday, 24 October 2021 14:30

III. Mikulás tekerés december 4-én

III. Mikulás tekerés Kőbányán 2021. december 4-én: a Mikulás újra bringával érkezik!

"Találkozzunk december 4-én 15 órakor az Újhegyi Közösségi Ház előtt és bringázzuk végig a kerületet a gyerekek barátjával. Díszítsd fel a kerékpárod, húzz magadra Mikulás vagy Krampusz jelmezt és csatlakozz hozzánk" - olvasható a Kőbányai Bringás Facebook oldalán.

Tervezett útvonal: Újhegyi sétány - Óhegy Park - Liget tér - Kőbányai út - Hungária krt. - Pongrác telep - Albertirsai út - Árkád - Gyakorló u - Pilisi u. - Újhegyi sétány

Az Újhegyi sétányon a szervezők forró teával és harapnivalóval zárják az eseményt. 

Az program részletes leírása az alábbi linken olvasható:
https://www.facebook.com/events/438008477947014?ref=newsfeed

Forrás: Kőbányai Bringás Facebook oldala

Published in Aktuális

A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) elindítja a pesti körvasúti új megállók tervezését - mondta a BFK vezérigazgatója budapesti sajtótájékoztatón. Vitézy Dávid közölte, hogy a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia kiemelt céljai között szerepel a külső körvasút fejlesztése, és ennek keretében új vasúti megállók épülnek Budapesten.

A tervek szerint négy helyszínen állnának meg a körvasúton vonatok. Lenne megálló a XVI. kerületben az Egyenes utcai lakótelepnél, ott a Gödöllői HÉV-re lehet majd átszállni. Megállót terveznek Rákosszentmihályon és Újpalotán is. A negyedik új megállóhely pedig Pestújhely néven a Kolozsvár utcánál jönne létre, ahol az 5-ös, a 124-es és a125-ös buszra, valamint a 62-es és a 69-es villamosra lehetne átszállni - ismertette. Ezekkel a megállókkal be tudják kapcsolni a körvasúti közlekedésbe a teljes XVI. és a XV. kerületet is - tette hozzá.

A körvasúton egy éve még csak tehervonatok közlekedtek, és tavaly nyár elején született meg a döntés, hogy legyen menetrend szerinti személyszállítás is - emlékeztetett Vitézy Dávid, megjegyezve az újpalotai lakótelep mellett van már egy megálló.

Ha a négy megálló elkészül, a körvasúton folyamatos körirányú kapcsolat jönne létre. Piliscsabától - Óbuda, Újpest, Angyalföld, Rákospalota, a XVI. kerület és Zugló érintésével - Kőbányára, Rákosmentére, és tovább az agglomerációba, Gödöllő felé közlekednének a vonatok.

Vitézy Dávid elmondta, a külső körvasúton jelenleg félóránként járnak az S76-os vonatok az esztergomi vonalról az északi vasúti hídon át Újpest és Angyalföld érintésével, megállnak Újpalotán és Rákoson végállomásoznak.

A gödöllői vonal fejlesztésével ezek a vonatok meghosszabbíthatók lesznek Rákosról Pécel felé, ezen a MÁV csoporttal közösen dolgoznak - közölte.

Az új megállók elkészültével az S76-os vonatok egyre fontosabb harántirányú szerepet tölthetnek majd be - emelte ki.

Távlati célként jelölte meg, hogy a Nyugati Pályaudvarra is be tudjanak menni vonatok a körvasútról. A kapcsolat megvan, de a pályaudvar jelenlegi állapotában nem tud több elővárosi vonatot fogadni a csúcsidőben. A szolgáltatás bővítéséhez a pályaudvar rekonstrukciójára van szükség.

Vitézy Dávid hangsúlyozta: azzal, hogy Budapest népes külső kerületei között kapcsolatokat teremtenek, lényegesen, 10-20 perccel rövidítik le majd az emberek utazását.

Kérdésre válaszolva közölte, az az elképzelés, hogy a külső körvasúton óránként és irányonként legalább négy vonat járjon.

A leendő XVI. kerületi, Egyenes utcai lakótelepi megállónál tartott sajtótájékoztatón Szatmáry Kristóf (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy körvasút fejlesztése részeként a XVI. kerületben két megálló tervezése indul el. A fejlesztés fontosságáról szólva úgy fogalmazott: az elmúlt évtizedek adóssága rendeződhet azzal, hogy a körvasút mint kötöttpályás közlekedés a kerületiek rendelkezésére áll majd.

Kovács Péter (Fidesz-KDNP), a XVI. kerület polgármestere azt mondta, az Egyenes utcai lakótelepnél egy csomópont jön létre, ahol a 2-es metró és a körvasúti megálló találkozik majd. A kerületiek választhatnak majd, hogy a Déli pályaudvart közvetlenül metrón vagy Óbudát vasúton akarják elérni. A körvasút lehetőséget biztosít majd arra, hogy el lehessen menni valamelyik másik külső kerületbe anélkül, hogy a belvárost érinteni kellene - mutatott rá.

A közreadott sajtóanyag szerint a közbeszerzésen teljes tervezést várnak, vagyis a nyertesnek először megvalósíthatósági tanulmányt kell készítenie, majd az ezek alapján meghozott végső döntések szerint kell folytatni a munkát egészen a kiviteli tervekig és tenderdokumentumokig.

Azt írták, 2027-től, a déli körvasút teljes elkészültével a közlekedési rend a tervek szerint megváltozik majd, és az Érd vagy Biatorbágy felől Kelenföldön és a déli körvasút új megállóit érintve közlekedő vonatok némelyike áthalad majd a külső körvasúton. Így olyan vasúti szolgáltatás jön létre Budapesten, amely körirányban a dél-nyugati agglomeráció felől Kelenföld, Nádorkert, Közvágóhíd, Népliget, Élessarok, Egyenes utcai lakótelep, Rákosszentmihály, Újpalota, Pestújhely, Angyalföld, Újpest, Óbuda és a pilisi agglomeráció között teremt kapcsolatot.

Forrás: MTI

Published in Közlekedés
Thursday, 07 January 2021 14:21

Megtisztult a Terebesi erdő

Fővárosi összefogással, több mint 2000 köbméter, hozzávetőleg 400 tonna illegális hulladéktól tisztult meg a 66 hektáros Terebesi erdő - olvasható a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. Facebook oldalán.

Budapesten komoly gondot jelent az elhagyott területeken történő illegális hulladéklerakás. Sajnálatos módon vannak rendszeresen visszatérő helyszínek. Többek között ilyen a X. kerületi Terebesi úti kiserdő is, ahonnan az elmúlt években már több ezer köbméter illegális hulladékot szállítottak el az FKF Zrt. munkatársai.


Kép forrása: Főkert Facebook oldala

A Terebesi úti kiserdőben a legnagyobb hulladékszennyezési gócpont a FŐKERT Nonprofit Zrt. tulajdonába tartozó, de már régen nem használt telephely, ahonnan több mint 2000 köbméter, illegálisan lerakott szemetet gyűjtöttek most össze, majd szállítottak el gépi, valamint kézi munkaerő segítségével az FKF Nonprofit Zrt. és a FŐKERT szakemberei, a területen lakókat is bevonva a munkálatokba.

További részletek a projektről: https://www.facebook.com/watch/?v=464848778249320 

Az alábbi képen a takarítási munkálatok előtti és utáni állapot látható.


Kép forrása: FKF Facebook oldala

Forrás: FKF Zrt. 

Published in Aktuális

Sokszorosan váltotta be ígéretét az ÁRKÁD Mikulása: többszáz ajándék talált gazdára a Szeretetposta segítségével.

November 20. és december 20. között várta a budapesti ÁRKÁD Mikulása a kicsik és nagyok álomkarácsonyáról szóló leveleit, hogy a legszívhezszólóbb üzenetek írói közül négy kisgyermek és négy felnőtt idei karácsonyi álmát váltsa valóra. A döntés azonban olyannyira nehéznek bizonyult, hogy végül a Mikulás és segítői 100 kívánságot teljesítettek, így a Szeretetposta angyalai közel 300 ajándékot juttattak el a címzettekhez.

Négy hét alatt közel kétezer levélben fordultak az ÁRKÁD Mikulásához a felnőttek és gyerekek, és osztották meg, hogy milyen lenne számukra az álomkarácsony, illetve milyen ajándékot helyeznének a karácsonyfa alá szeretteiknek. A bevásárlóközpont hét postaládájába bedobott, illetve online beérkező leveleket egyáltalán nem a túlzó kérések jellemezték, sőt, gyakran egészen apró, hétköznapi kívánságokat fogalmaztak meg a jelentkezők. „Jó volt látni, hogy sok kisgyerek írta meg saját kézzel a levelét, illetve, hogy felnőttek és gyerekek egyaránt nagyon szívmelengető módon fogták meg a karácsony lényegét üzeneteikben” – értékelte a pályázatokat Vizsolyi Dániel, az ÁRKÁD bevásárlóközpont igazgatója.

„Kellemes meglepetés volt, hogy sokan önzetlenül szerettek volna élni a kínálkozó lehetőséggel, hiszen nagyjából minden hetedik levélben nem maguknak vagy közvetlen családtagjaiknak kértek ajándékot, hanem akár szervezeteknek, intézményeknek szerettek volna adni” – tette hozzá. Így kerültek hasznos ajándékok többek között a Semmelweis Egyetem Szülészeti- és Nőgyógyászati Klinika üllői úti Újszülött Osztályára, édességcsomagok a Rákosmenti Csicsergő Óvodába, vagy a Kőbánya Közbiztonságáért Közalapítványhoz.

„Már az első hétvége után világos volt, hogy nem tudjuk tartani az eredetileg felajánlott 4-4 kívánságot, mert annyi szívhezszóló és gyönyörűen megfogalmazott üzenet érkezett kicsiktől és nagyoktól, amelyek mellett nem lehetett szó nélkül elmenni. Végül 100 kívánság tejesült, ennek keretében közel 300 ajándékot vittek ki a budapesti ÁRKÁD angyalai a szerencsés gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak.” – fogalmazott az igazgató. Hozzátette: jól jellemzi az elmúlt hetek hangulatát, hogy több tucatnyi olyan levelet is kaptak, amelyekben nem is fogalmaztak meg kívánságokat, egyszerűen csak meg szerették volna osztani a karácsonnyal kapcsolatos gondolataikat vagy megköszönni a kezdeményezést.

A teljesített kívánságok széles skálán mozogtak: legtöbben könyvet, játékot vagy a gyermekek tanulását, fejlesztését segítő elektronikai eszközt kértek, de volt olyan család, amelynek egy teljesen feldíszített karácsonyfa vagy egy ünnepi étkészlet tette teljessé az adventi készülődést. A jellemzően a bevásárlóközpont vonzáskörzetéből érkező kívánságok mellett volt olyan ajándék, amelyet Budapest környékére szállítottak vagy még távolabbra postáztak a Mikulás segítői.

A többszáz ajándék átadása komoly csapatmunkát kívánt meg az ÁRKÁD teljes dolgozói közössége részéről, hiszen a pontos koordináció és a feszes logisztika mellett minden egyes ajándékot egyedileg csomagoltak, hogy valóban díszes csomagolásban kerülhessenek a fa alá.

„Nagyon örülünk, hogy ilyen sokan megértették, átérezték a Szeretetposta üzenetét, és az is jó érzéssel tölt el bennünket, hogy a visszajelzések alapján sokak életében jelent meg újra a karácsonyi csoda ennek a különös évnek a végén” – értékelte a kezdeményezés sikerét a budapesti ÁRKÁD igazgatója.

Forrás: ÁRKÁD Budapest

Published in Aktuális
Friday, 11 December 2020 12:09

Árkád ünnepi gondoskodás

A 2020-as év tavaszán ÁRKÁD Gondoskodás néven ismertté vált szolgáltatását az ünnepi időszakban is szeretné a bevásárlóközpont az idősek segítségére megvalósítani - olvasható az Árkád Budapest honlapján. A különleges szolgáltatást a járvány második hulláma miatt tartották szükségesnek ismét elindítani.

Szeretnék, ha segíteni tudnának a vonzáskörzetükben élő 65 év felettieknek a napi bevásárlásokban, hisz ők vannak leginkább veszélynek kitéve: "Mi elmegyünk a boltokba, beszerezzük, amire szükségük van, és ingyenesen házhoz is szállítjuk a termékeket az időseknek. Bízunk benne, hogy segítő gondoskodásunkkal hozzá tudunk járulni idős embertársaink egészségének megóvásához, továbbá ahhoz, hogy gondoktól megkímélve készülhessenek az ünnepre, és békében, szeretetben köszönthessék a karácsonyt." - zárja sorait a bevásárlóközpont.

RÉSZLETEKÉRT KATT A LINKRE!

Forrás: Árkád Budapest

Published in Aktuális

Az adventi időszakban az ÁRKÁD, a BKK és a BKV összefogásának köszönhetően karácsonyi mesevilág részesei lehetnek a 3-as villamos vonalán utazók.

A bevásárlóközpont és a közlekedési vállalatok közös erőfeszítéseinek eredményeként 2020. november 27. és december 26. között már az Örs vezér téri bevásárlóközpontba való eljutás is varázslatos lesz. Az ÁRKÁD, a BKK és a BKV összefogásának köszönhetően idén sem kell lemondanunk az ünnepi hangulatról: az adventi időszakot meghittebbé téve karácsonyi pompába öltöztetik a 3-as vonalon közlekedő egyik menetrend szerinti villamost. A kivilágított és kívül-belül feldíszített ÁRKÁD Mikulásjáraton az utazás percei alatt egy mesevilágba csöppenhetünk, amelyben garantált az örömteli hangulat.

„Az elmúlt időszak kihívásait figyelembe véve, most talán mindennél fontosabbá vált a szeretet és a mások iránti tisztelet kifejezése, az egymásra való odafigyelés. Ezért a szeretet ünnepére készülődve összefogtunk a BKK-val és a BKV-val, hogy a Mikulásjárattal reményt és egy kis boldogságot csempésszünk a mindennapokba” – fogalmazta meg a következő hetek mottóját Vizsolyi Dániel, a budapesti ÁRKÁD bevásárlóközpont igazgatója.

„Bízunk abban, hogy a 2020-as adventi időszak ünnepélyesebbé tételéhez a BKV-nak is sikerül hozzájárulnia. Az ÁRKÁD Mikulásjárattal és a tegnap 12. alkalommal elindított Fényvillamossal szeretnénk szebbé varázsolni Budapest utcáit és az emberek hangulatát” – mondta Dr. Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV Társasági Kapcsolatok Irodájának vezetője.

„A BKK számára fontos a társadalmi felelősségvállalás, ezért is törekszünk arra, hogy lehetőségeinkhez mérten örömöt, vidámságot és melegséget csempésszünk az ügyfeleink mindennapjaiba a karácsonyt megelőző időszakban. Szeretnénk ezzel is feledtetni a hétköznapok kihívásait, és meghittebbé tenni az ünnepi időszakot” – tette hozzá Borsi Dávid, a BKK szóvivője.

A vírushelyzetre való tekintettel, a tömeg és ezáltal a fertőzésveszély csökkentése érdekében ezen a különleges járművön sem lesznek rendezvények, de bízunk benne, hogy nagy élmény lesz mindenkinek, aki ezen a vonalon közlekedik, és az ÁRKÁD Mikulásjárattal utazhat néhány megállót. Időnként magával az ÁRKÁD Mikulással is találkozhatnak a kidíszített villamoson, de azt nem tudjuk előre megmondani, mikor utazik azon a vonalon, hiszen az ő menetrendjét nem ismerjük.

A BKV egyébként nemcsak a Mikulásjárattal gondoskodik a budapestiek ünnepi hangulatáról, hiszen csütörtökön 12. alkalommal indult útjára a hagyományos Fényvillamos. A többek között a 2-es villamos vonalán haladó LED-kivilágítással díszített nosztalgiajárat egészen január 6-áig várja az utazókat, de további két másik fényvillamos is követi december elejétől ezt a nagyon várt, és nagy népszerűségnek örvendő szerelvényt.

Az ÁRKÁD a Mikulásjáraton kívül is számos élménnyel készül a karácsonyra. Ilyen a ’Szeretetposta’ kezdeményezés, amely során az ÁRKÁD Mikulása a szerencsés kicsik és nagyok december 20-áig beérkező kívánságait teljesítheti, és az ÁRKÁD Magic Christmas egyéb programjai is ünnepi hangulatot varázsolnak a bevásárlóközpontba.

A Budapesti Közlekedési Központ videója a cikk alatt található, mely bemutatja, hogyan is öltöztették szorgos kezek ünnepi viseletbe a 1511-es pályaszámú Hannoveri villamost.

Fontos utazási információ: az ÁRKÁD Mikulásjárat egy menetrend szerint közlekedő villamos, ezért a járaton való utazás feltétele az érvényes BKK jegy vagy bérlet. A járványügyi előírások (maszkviselés, távolságtartás) betartása a Mikulásjáraton is kötelező!

Published in Közlekedés
Page 1 of 55

Édua Infomédia

Top Desktop version