Kőbányai Közösségi Hírlap

Gazdaság, beruházás és vállalkozás

Összesen 150 millió forintot bukhatott Klapka György azon a kőbányai kéthektáros telken, ahol nemrégiben motor- és dodzsempályát nyitott – jelentette a Blikk. Klapka György semmit sem keresett a Kőbánya közepén található kéthektáros földjével, sőt a kőbányai önkormányzat közel 100 milliós kiadásra kötelezte, további 30 milliót saját védelmében költött rá, most pedig a hasznavehetetlen külterületi föld után 20 milliós ingatlanadó megfizetését követelik tőle – írta a Blikk.

A vállalkozó a lapnak azt mondta, a 15 éve vásárolt földdel kapcsolatban az első meglepetés akkor érte, amikor arra kötelezték, hogy 33 millió forintért végeztessen talajcserét. Ezután arra utasították, hogy 660 darab akácfát ültessek, ami megköti a talajt. De akác helyett szilvafákat ültetett. Később újabb milliókat fizethetett a kútfúrás miatt talajvíz-ellenőrzésért.

Később Németországból 30 millió forintért hozatott NATO-dróttal kerítette be az értéktelen földet, ahol idén nyáron végül motor- és dodzsempályát nyitott a gyerekeknek non-profit sportegyesületként. "Erre kijött, hogy két évre 20 millió forintos ingatlanadót és büntetést kell fizetnem a semmire sem használható külterület után" – tette hozzá Klapka.

A kőbányai polgármesteri hivatal illetékes osztályán a Blikk szerint azt közölték, konkrét ügyről semmilyen felvilágosítást nem adhatnak, mert azzal adótitkot sértenének.

Forrás: Blikk.hu, Hvg.hu

A kép illusztráció, forrása: Facebook 

2014. október 21., kedd 09:28
Bővebben...

Hat budapesti terület lakhatási gondjaira keres megoldást az a kutatási program, amely építészek, szociológusok és közgazdászok bevonásával indult a Holcim Hungária Otthon Alapítvány megbízásából. A REPLAN elnevezéssel elindított egyedülálló kutatási programot a BME Építészmérnöki Kar Lakóépület-tervezési Tanszékének építész oktatói,  munkatársai, az egyetem diákjai, szociológusok és közgazdászok bevonásával a Holcim Hungária Otthon Alapítvány megbízásából. A Fővárossal együttműködve választották ki azt a 6 budapesti területet (a  IV, VII, X, XVI, XVII, XX kerületekben), ahol korábban kritikus lakhatási és szociális problémákat tártak fel.

A REPLAN kutatási program célja, hogy erre a 6 különböző területre innovatív, fenntartható megoldásokat dolgozzanak ki mintaprojektek formájában, szociológusok, közgazdászok és építészek formabontó együttműködéseként.

Az együttműködési megállapodást Fegyverneky Sándor, a Holcim Hungária Otthon Alapítvány kuratóriumának elnöke és Perényi Tamás DLA, a Budapesti Műszaki Egyetem Lakóépület-tervezési Tanszék vezetője nemrégiben írták alá Budapesten. Ekler Dezső elismert építész vállalta a REPLAN szakmai felügyeletét. A több hónapos kutatómunkát a Holcim Hungária Otthon Alapítvány finanszírozza.

Közel 50 szakember és közreműködő szoros együttműködésben keresi a komplex megoldást az adott, leromlott vagy alulhasznosított budapesti terület lakhatási gondjaira. A kiválasztott ingatlantípusok, városi szituációk jól modellezik Budapest övezeti tagozódását és az ott jelentkező tipikus problémákat. Ennek megfelelően vizsgálják az 1950-60-as és az 1970-80-as években épült lakótelepeket, a családi házas övezeteket, a rozsdazónákat, az elhanyagolt belvárosi lakótömböket és a külterületi zöldmezős területeket.

A kutatás fázisai: előkészítés, a célterület kijelölése, helyzetfelmérés, alternatív programok kidolgozása és mintatervek készítése az egyetem oktatási programjába integráltan. Az eredmény 2015 II. negyedévében összegző tanulmány formájában lát napvilágot.

Öröm számomra, hogy ebben a páratlanul sokoldalú összefogásban részt vehetek, hiszen szakmailag szép feladatról van szó, és az Alapítvány elnökeként is tiszta szívből támogatom. Az ötlet gazdájaként remélem, hogy a kapott eredmények nem csak a résztvevők, de a Főváros számára is hasznos és a gyakorlatba átültethető tervekkel, javaslatokkal szolgálnak, melynek gyümölcsét a budapesti lakosság is élvezheti majd.” – Fegyverneky Sándor, a Holcim Hungária Otthon Alapítvány elnöke.

Forrás: MTI, Építészfórum.hu, Holcim Alapítvány

A kép illusztráció, forrása: iho.hu

2014. szeptember 28., vasárnap 12:29
Bővebben...

Augusztus 30-án, második alkalommal rendezik meg a Nagy Keresés Napját, amelynek tétje egy lakás. Augusztus utolsó napján a kőbányai vásárváros területén rejtenek el egy kulcsot és aki megtalálja, egy lakással lesz gazdagabb!

Előreláthatóan mintegy 50 ezren vesznek majd részt a szórakoztató és kulturális vetélkedőn, amelyet országosan ismert és elismert, magyar és nemzetközi cégek közösen hirdettek meg.

Az először tavaly megrendezett Nagy Keresés Napján az akkori fődíját, egy autót egy fővárosi fiatalember nyerte – ő másfél órás keresés után találta meg a kocsi kulcsát. Az idei fődíjról internetes szavazás döntött: egy autó, egy világkörüli út és egy garzonlakás közül választhattak a voksolók.

Fontos információ, hogy a Hungexpo kőbányai vásárvárosban rendezett keresőversenyre előzetesen regisztrálniuk kell a versenyzőknek az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email-címen!

A versenyről további információ a www.dominiumvini.hu honlapon olvasható.

Forrás: Kőbánya.hu, Dominiumvini.hu

2014. július 31., csütörtök 10:54
Bővebben...

Elkészült az ötvenmilliárdodik hazai baromfi vakcina. A Ceva-Phylaxia a kőbányai gyárban elkészült oltóanyagok 95%-át exportra termeli. Az egyik leggyakoribb csirkéket érintő fertőző betegség ellen Magyarországon gyártják a világpiacon az első helyet elfoglaló, úgynevezett immun-komlpex vakcinákat.

A Ceva-Phylaxia oltóanyaggyártó vállalat és Szíjjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter-helyettes az ötvenmilliárdodik vakcina megünneplésének alkalmából emlékplakettet mutatott be a július 23-ai sajtótájékoztatón. – Világszínvonalú a magyar állat-egészségügyi kutatók munkája – mondta el a KKM parlamenti államtitkára.

 

A házityúk és a csirkék legnagyobb veszteségét okozó fertőzésnek tartják az úgynevezett Gumboró-betegséget. A vírus ellen magyar kutatók fejlesztették ki a világon a leghatékonyabb megoldásnak bizonyuló oltóanyagot, amelyet közel tíz éve a Ceva-Phylaxia Zrt. budapesti központjában gyártanak. Idén nyáron elkészült az ötvenmilliárdodik vakcina, amely 95%-át exportálja a cég.

A magyar vakcinákat gyakorlatilag a világ szinte minden országában forgalmazzák, a legnagyobb piacok között szerepel Kína, Brazília, Mexikó és a Dél-afrikai Köztársaság. A nemzetközi statisztikák alapján, a világon minden negyedik, a fertőzés ellen beoltott csirkét Magyarországon gyártott és a magyar kutatás és fejlesztési központban kifejlesztett immun-komplex vakcinával oltanak be.

Dr. Oszlanczi Géza és Szijjártó PéterA Ceva Csoport a világ 42 országában van jelen, 3500 embert foglalkoztatnak, és a tíz legnagyobb állat-egészségügyi cég egyike. A magyar Ceva-Phylaxia vezérigazgatója, Thierry Le Flohic kiemelte, hogy a vállalat nemzetközi sikerei nagyban a magyar gyár eredményeire épülnek, melynek köszönhetően a cégcsoport stratégiai központjává váltunk. – Az elmúlt években többszörösen fektettünk be Magyarországon, hogy bővíteni tudjuk a termelést. Mára világpiaci vezető helyet vívtunk ki magunknak az itthon gyártott vakcinák piacán – tette hozzá a francia vezérigazgató.

A Ceva Csoport

A magyarországi szervezet világviszonylatban is jelentős helyet foglal el a Ceva Csoporton belül, köszönhető ez a hazai állat-egészségügyi tradícióknak és a 411 magasan kvalifikált munkatársuknak, akik jellemzően állatorvosok és egészségügyi szakemberek. A Ceva Csoport dinamikusan fejlődő vállalatként évente két számjegyű növekedést produkál és számos innovációval járul hozzá az állatok egészségének védelméhez – tudtuk meg az üzemlátogatáson, melyet fogadás követett. Néhány hívatlan „sajtómunkás” csak ekkor érkezett, s ha már a hivatalos programról majd’ egy órát késtek is, itt elsőként vették el a szendvicseket, sütiket és friss gyümölcsöket a büféasztalról.

Forrás: Ceva, Zetapress.hu, MTI

2014. július 27., vasárnap 11:39
Bővebben...

A Danone kőbányai gyárának kapacitáskihasználtsága olyan kritikusan alacsony, ami hosszú távon már nem tartható fenn, ezért a vállalat terve szerint fokozatosan csökkentenék, 2015 második félévére pedig beszüntetnék a Keresztúri úti gyártást. A társaság által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a lépést a friss tejtermékek iránti, évek óta tartó tartósan csökkenő kereslet, illetve a kedvezőtlen élelmiszer- és tejipari trendek teszik szükségessé. A menedzsment megkezdi az egyeztetést a vállalati szakszervezettel, illetve üzemi tanáccsal a tervről, a javasolt időzítésről és a dolgozói támogatócsomagról. A terv 155 alkalmazottat érint a 270 magyarországi dolgozóból - közölték.

A tájékoztatás szerint a Danone kész minden dolgozóját hosszú távon támogatni és a tervek szerint személyre szabott csomagot ajánlanak fel számukra. Belső munkahelyi támogatóközpontot is felállítanak majd, hogy minden dolgozónak segítséget nyújtsanak a számára megfelelő foglalkoztatás megtalálásában. A társaság azt is közölte: szándékában áll, hogy a magyarországi tejtermelő partnereitől a tejet a jövőben is felvásárolja. A vállalat vizsgálja az érintett ipari terület gazdasági hasznosításának lehetséges módjait, s egyeztetést kezdeményez a helyi önkormányzattal a fejlesztési tervekkel összhangban lévő, munkahelyteremtő, fenntartható hasznosításról. A Danone Kft. továbbra is régiós központ marad a Danone Csoport hálózatában, folytatja kereskedelmi tevékenységét Magyarországon, a termékek továbbra is elérhetőek lesznek a hazai piacon - áll a közleményben.

A Danone 1991 óta van jelen Magyarországon, a Danone Tejtermék Gyártó és Forgalmazó Kft. mostani formájában 1994-ben kezdte meg működését.

További információ EZEN a linken.

Forrás: MTI

2014. június 11., szerda 12:30
Bővebben...

Újabb díjat kapott a Kőbányai sör a világ legjobb élelmiszeripari termékeit felvonultató Monde Selection versenyen: a nemzetközi zsűri aranyérmet ítélt az alsóerjesztésű, pilseni típusú sörök között induló terméknek.

Mint ismert, a belgiumi Monde Selection versenyen évről-évre értékelik a világ valamennyi tájáról benevezett élelmiszeripari termékeket. A kezdeményezés célja, hogy megtalálják és elismerjék a legjobb minőségű ételeket és italokat. Az idén 53. alkalommal megrendezett megmérettetésen rekordmennyiségű - több mint 3200 - élelmiszertermék indult, a zsűri nemzetközi étel- és italszakértőkből, egyetemi oktatókból, elismert séfekből és tesztlabor-vezetőkből állt. 

A „Sör a sörök, vizek, üdítők" kategória idei aranyérmeseként a Kőbányai sör már hatodik alkalommal nyerte el az első helyezettnek járó díjat a Monde Selection versenyen. „A Kőbányai minősége a gyártási technológia folyamatos fejlesztése eredményeként évről-évre erősödik" - mondta a díjjal kapcsolatban Lenti Orsolya, a Kőbányai márkamenedzsere. Hozzátette: „A fejlődő minőséget nemcsak a Monde Selection bírái, hanem a fogyasztók is értékelik, hiszen a Kőbányai a legnépszerűbb sör Kelet-Magyarországon."*

Érdekesség, hogy a Kőbányai sör „arca" az idei szezonban is Nagy Feró lesz. A kampány, amelyben a jól ismert „8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás..." Feró-sláger is szerepet kapott, a napokban indult el.

Forrás: Figyelő Online, Dreherrt.hu

2014. április 29., kedd 11:25
Bővebben...

Budapest legnagyobb termelői piaci közössége Kőbánya önkormányzatával együttműködve teremt újabb lehetőségeket a termelők és vásárlók közvetlen találkozására. Az új termelői piac megnyitására április 16-án, szerdán kerül sor a Kőrösi sétányon. A piactér révén egyrészt új funkciót kap Kőbánya legszebb sétálóutcája, másrészt a kerület lakói is a fenntartható és korszerű Termelői.Hu piaci modellnek köszönhetően vásárolhatnak majd friss, télálló és feldolgozott, minőségi, megbízható magyar élelmiszereket. 

A Termelői.Hu közösség regisztrált, ellenőrzött, képzett magyar termelői zöldséget, gyümölcsöt, füstölt húsárut, tejterméket, kézműves sajtokat, tojást, mézet, savanyúságot, fűszernövényeket, gyógynövényeket, virágot, termelői bort és kézműves sört is visznek a kőbányaiaknak. A termelői piacok fontosságát mutatja, hogy a magyar kormány a 2014-2020-as uniós fejlesztési időszakban a Rövid Ellátási Láncokat (REL) jelölte meg egyik fő agrártámogatási prioritásaként, így 2015-től a termelők számíthatnak piacrajutási támogatásra. 

A piacnyitó programja:
13.00 Megnyitó beszédek: Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere; Kis Miklós, a Nemzeti Agrárkamara alelnöke és Kaszás Attila, a Termelő.Hu közösség vezetője
13.20 a Tutta Forza trombitászenekar műsorszáma
13.30 Húsvétváró Vásár: gólyalábas kikiáltó, sajtkészítés, kedvezményes akciók, tojásfestés, kvízjáték, kóstolók, húsvéti rigmusok

Helyszín: Kőrösi Csoma sétány

2014. április 11., péntek 13:18
Bővebben...

Tavaly novemberben adtunk hírt arról, hogy harmincöt milliárd forintért hirdették meg eladásra a KÖKI Terminált. A csődbe ment, közlekedési csomópontként is üzemelő hatalmas bevásárló központ felszámolója 2014. január 31-éig várta az ajánlatokat. A lezárult pályázatra nem érkezett érvényes ajánlat, így a bevásárlóközpontot –  vélhetően alacsonyabb áron hamarosan – újra meghirdetik. A még elfogadható ár a 35 milliárd forint 85 százaléka lehet.


Amint azt Veres-Bocskay Katalin felszámoló a Napi.hu-nak elmondta, a központ eladását a várnál nagyobb érdeklődés kísérte, hiszen a pályázati anyagot három cég vásárolta meg. A főváros legújabb többfunkciós központjának alapterülete 220 ezer négyzetméter, de a hasznos – vagyis bérbe adható – terület csak 70 ezer négyzetméter. A KÖKI Terminál beruházásából a legjelentősebb részt a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) 27 milliárd forintos hitele jelenti. A központ tulajdonosa az R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt., amelynek felszámolását végző Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. végzi.

A stratégiainak minősített központot több mint egy éve üzemelteti a felszámoló. A kispesti bevásárló központ jó eredménnyel zárhatta a tavalyi évet, hiszen a bevásárlóközpont látogatottsága 11-12 százalékkal nőtt a 2012. év adataihoz képest. Érdekes, hogy a karácsonyi vásárláshoz köthető csúcshónapokban – novemberben és decemberben – csak 7-8 százalékos növekedést regisztráltak.

A KÖKI életében az eddigi legmagasabb látogatószámot 2013. december 20-án mérték, amikor 78 257 fő fordult meg a KÖKI Terminálban. A központ megnyitásakor, vagyis 2011 novemberében 86 százalékos volt a töltöttség, amely a felszámolás hírére jelentősen csökkent. Tavaly ugyanakkor már ismét 86 százalékra emelkedett a KÖKI Terminál üzleteinek kihasználtsága.

Forrás: Index.hu, Napi.hu

2014. február 04., kedd 14:23
Bővebben...

Édua Infomédia

Top Desktop version