Kőbányai Közösségi Hírlap

Nem jutottak messzire azok az orgazdák, akik egy Kőbányáról lopott autóval közlekedtek. Egy kőbányai férfi 2018. március 29-én tett bejelentést a rendőrségen, hogy ellopták az autóját a Cserkesz utcából. A BRFK Felderítő Főosztály Gépjármű Bűnözés Elleni Osztály nyomozói a bevezetett nyomozati cselekmények alapján pár órán belül megtalálták a lopott autót egy pestszentlőrinci parkolóban. Érkezésükkor arra lettek figyelmesek, hogy a lopott jármű körül feltűnik egy autó, benne két férfival. Látták, ahogy az autó utasa átszáll a lopott járműbe, majd a két gépkocsi nagy sebességgel az utcából elhajtott.

A lopott járművet a rendőrök rövid időn belül megállították és vezetőjét, a 45 éves budapesti M. Norbertet elfogták. A nyomozók egy órával később a VIII. kerületben elfogták a férfi társát is, a 43 éves budapesti B. Györgyöt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói a két férfit orgazdaság bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, melyet a bíróság 2018. március 31-én elrendelt.

Az eseményről készült videó-összeállítást a cikk alatt, vagy EZEN a linken tekintheti meg.

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, BRFK, Police.hu

Kategória: Kék, bűn és rend
2018. március 30., péntek 18:20

Ilyen lesz a Liget tér

A Kőbányai Önkormányzat megszépíti a Liget téren elbontott volt szolgáltatóház helyét. Elkészültek a tervek, a munkálatokat még az idei esztendőben elvégezik. A tér középpontjában egy kőkockákból álló Kőbánya feliratot helyeznek el, amit vízjátékkal, párásítóval vesznek körül. Az utak mentén megállító játékokat, kandelábereket, valamint zászlótartókat és térfigyelő kamerát helyeznek el. A bontás után megmaradt támfalakat felújítják, a területet sövénnyel, virágokkal, fákkal ültetik be.

Forrás: Kovács Róbert polgármester Facebook oldala

2016-ban befejeződött az Újhegyi sétány Harmat és Bányató utca közötti szakaszának felújítása: az ott lakók és az ide látogatók is örömmel vették használatba a kellemes környezetté alakított akadálymentessé tett sétányt. 2018. áprilisában az északi szakasz, azaz a Harmat utca és a Mádi utcai részt teszi a Kőbányai Önkormányzat szebbé, élhetőbbé. Ennek keretében a biztonságos átkelés érdekében áthelyezik a gyalogátkelőt a Mádi utcánál. Megújítják a játszóteret és a 2-12 éves korosztály számára új játékelemeket telepítenek, szép és biztonságos kerítéssel veszik azt körbe. A játszótérhez kapcsolódva köztéri WC és pelenkázó létesül, akadálymentes egységgel.
 
 
Megújul a Spar előtti rész, ahol közösségi találkozó helyet alakítanak ki. A nyári melegben ezt páraoszlopok teszik kellemessé. Felújítják a csatorna és vízellátó rendszereket, melyeket új, szép térburkolattal fednek le. A kiépülő zöldterületeket automata öntöző rendszerrel tartanak frissen, szépen. Az ott lakók nyugalmának biztosítása érdekében új útcsatlakozás épül a Spar gazdasági bejáratához.

Végezetül fontos megjegyezni, hogy a felújítás részeként megújul a Csodafa Óvoda és Gyermeksziget Bölcsőde kerítése és bejárata is. A munkálatokkal párhuzamosan az óvoda és a bölcsőde épülete és homlokzata is új külsőt kap.

Sétány végpontját egy távolról is jól látható térplasztikai ”Jel” fogja lezárni. A felújítandó részen 5680 négyzetméteren történik favédelem, fakivágás, fapótlás, növénytelepítés, kertépítés, és fenntartási munka.

A munkálatok 2018. április közepén kezdődnek és decemberre befejeződnek. Ebben az időszakban is megközelíthetőek és használhatóak lesznek a területen lévő közintézmények, üzletek.

Lakossági fórum és véleményláda

A tervek részleteiről Dr. György István kormánybiztos, Kovács Róbert polgármester, valamint az önkormányzat és a tervezők munkatársai lakossági fórumon számoltak be március 26-án. Az eseményről készült videó-összefoglalót EZEN a linken tekinthetik meg.

Hamarosan "Véleményládát" is kihelyeznek az Újhegyi Közösségi Házban, ahol bárki megoszthatja a tervekkel kapcsolatos észrevételeit, véleményét.

Forrás: Pro-koord, Kőbányai Önkormányzat, Kovács Róbert polgármester Facebook oldala

A Kőbányai Önkormányzat évek óta dolgozik a Helytörténeti Gyűjtemény méltó elhelyezésén. A tervek elkészültek, hamarosan munkához is látnak.

A Füzér utca 32. szám alatti védett épületet újítják fel a pincétől a padlásig, a belső udvart szép zöld területté alakítják. A vendégtérben a funkciónak megfelelően új válaszfalakkal öt kiállítótér, egy nagy multifunkcionális tér, ruhatár és kiszolgáló helyiségek lesznek, a gyűjtemény és az udvar egyaránt akadálymentes lesz.

A pincében a raktárakat, műhelyeket és a gépészeti teret alakítanak ki. A vízvezeték és szennyvízhálózat, az elektromos hálózat, a hűtő és fűtő rendszer modern technológiával készül.

A homlokzati részen a helyi építészeti védettség miatt a nyílászárók cseréje, valamint a bejárati kapuk felújítása az eredeti állapotnak megfelelően történik. Ugyanez vonatkozik az épület külső és belső burkolatára is.

A korhű arculatnak megfelelően felújított épület kiváló otthont biztosít Kőbánya méltán nevezetes örökségeinek. A munkálatok várhatóan 2018. áprilisában indulnak és decemberre befejeződnek.

Látványterv

Forrás: Kőbányai Önkormányzat, Kovács Róbert polgármester Facebook oldala, Pro-koord

2018. március 30., péntek 16:46

Felújítják a Pongrác úti orvosi rendelőt

A Kőbányai Önkormányzat rendelő felújítási programja tervszerűen halad, a Salgótarjáni úti, Zsivaj utcai és Kerepesi úti intézetek után most a Pongrác úti rendelőt újítják fel teljeskörűen. A munkaterület átadása megtörtént, kezdődhetnek a munkálatok.

Március 27-én a kivitelező átvette a Pongrác úti háziorvosi rendelőt, így elkezdődött az építkezés, melynek során az kívül és belül is megújul. Korszerű vízvezeték és szennyvízhálózat, valamint elektromos hálózat is kialakításra kerül.

A hűtő és fűtő rendszer modern technológiával készül. Megújul és akadálymentes lesz a rendelő közvetlen környezete. A munkát november végéig kell elvégezni. Az építkezés ideje alatt a gyógyszertár változatlan nyitva tartással üzemel. Autóval a Szalonka közön át a Pongrácz közön lehet megközelíteni, parkolni tehát az épület háta mögött lehet.

A gyógyszertár megközelítése

Forrás: Pro-koord

A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet egészségügyi támogatásra, a háziorvos vagy a szakorvos által javasolt gyógyászati segédeszköz, egészségügyi eszköz vagy szolgáltatás, továbbá a meglévő gyógyászati segédeszköz javítási költségeihez való hozzájárulásra, valamint ápolási támogatásra, a hosszabb ideig elhúzódó betegségek során felmerülő többletkiadások fedezésére.

A pályázatok benyújtási határideje: 2019. február 28.

Pályázati felhívás egészségügyi támogatásra

A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet egészségügyi támogatásra, a háziorvos vagy a szakorvos által javasolt gyógyászati segédeszköz, egészségügyi eszköz vagy szolgáltatás, továbbá a meglévő gyógyászati segédeszköz javítási költségeihez való hozzájárulásra.

Pályázati feltételek:
- az egy főre jutó havi jövedelem ne haladja meg családosok esetében a 114 000 forintot, egyedül élő esetében a 171 000 forintot,
- a háziorvos vagy a szakorvos igazolása a gyógyászati segédeszköz, az egészségügyi eszköz vagy szolgáltatás, továbbá a meglévő gyógyászati segédeszköz javításának szükségességéről,
- előzetes, tételes árkalkuláció vagy a pályázó nevére szóló 60 napnál nem régebbi, részletes ÁFÁ-s számla.

Dokumentumok:
- Pályázati felhívás
- Pályázati adatlap


Pályázati felhívás ápolási támogatásra

A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet ápolási támogatásra, a hosszabb ideig elhúzódó betegségek során felmerülő többletkiadások fedezésére.

Pályázati feltételek:
- az egy főre jutó havi jövedelem ne haladja meg családosok esetében a 85 500 forintot,  egyedül élő esetében a 99 750 forintot,
- a háziorvos vagy a szakorvos igazolása arról, hogy a pályázó önmaga ellátásában segítségre szorul.

Dokumentumok:
- Pályázati felhívás
- Pályázati adatlap

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Kategória: Ajánló

A Cselekedjünk Alapítvány által működtetett újhegyi Gazda-Sziget termelői piac célja a magyar termékek és tudatos vásárlás népszerűsítése, helyi termelők piacra jutásának segítése, a magyar kézműves hagyományok ápolása, népszerűsítése. A termelői piacok várják mindazokat, akik szeretnének ellenőrzött hazai gazdálkodásból származó, egészséges, magyar élelmiszereket vásárolni.

Újhegyi Termelői Piac
Cím: 1108 Budapest, Újhegyi sétány 16.
Nyitvatartás: Péntek: 14:00-18:00
Weboldal: termeloit.hu

Kolbászból kerítés

A Mini Sütimanufaktúra termékei

Savanyúság

Tojás

...és minden más!

Kategória: Aktuális

Várhatóan nyártól épül, és három év múlva készül el a Robert Bosch Kft. új közlekedési kutatás-fejlesztési komplexuma Kőbányán - írta a Világgazdaság. A lappal a társaság azt közölte, hogy a Campus II. a cég meglévő budapesti fejlesztő központja közelében, annak kibővítéseként, lényegében azt megkétszerezve épül majd meg. A Campus II. mérnökei - az automatizált vezetésre és az elektromos mobilitásra összpontosítva - a jövő mobilitásán dolgoznak majd, ezért a fejlesztéshez megvásárolt 60 ezer négyzetméteres telken létesül majd egy városi közlekedés szimulálására alkalmas, tízezer négyzetméteres pálya, amely önvezető autók tesztelésére is alkalmas lesz.

Ficzere Ferenc, a Bosch Magyarország kommunikációs igazgatója a beruházás értékét nem közölte, és azt sem, hogy az új bázis hány alkalmazottal működik majd, de a Világgazdaság számítása szerint a projekt egészének 2021-es átadása után akár ötezer mérnöke is lehet a kft.-nek.

Fotó: Bosch, látványterv

Forrás: MTI, Világgazdaság

2018. március 27., kedd 12:57

Kőbányai Komposztálási Program 2018.

Budapest területén 2011. december 1-jétől az avar és kerti hulladék elégetése tilos. Az ingatlan tulajdonosának/felhasználójának az ilyen jellegű hulladékot elsősorban helyben kell komposztálnia. Ehhez kíván a Kőbányai Önkormányzat a kerület lakosainak segítséget nyújtani azzal, hogy idén is pályázatot hirdet komposztáló berendezések ingyenes használatba adására.

Jelentkezési határidő: 2018. május 15.

Az eszközök átvételének feltétele: öt évre szóló használati megállapodás megkötése.

A 2018. évi Kőbányai Komposztálási programban résztvevők kiválasztásánál elsődleges szempont a jelentkezés sorrendje. Lehetőség van ingatlanonként 600 literes komposztáló edény mellett 900 literes komposztháló/komposztkeret igénylésére is.

Az adatlap személyesen átvehető és benyújtható ügyfélfogadási időben a Polgármesteri Hivatal Ügyfélközpontjában (1102 Budapest, Állomás utca 26.), az Újhegyi Ügyfélszolgálatán (1108 Budapest, Újhegyi sétány 16.), valamint letölthető a www.kobanya.hu honlapról.

Bővebb információt az érdeklődők a  +36 1 4338 283-as telefonszámon kaphatnak.

Dokumentumok:
- Pályázati felhívás
- Pályázati adatlap

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Kategória: Ajánló

A Kőbánya Cycling Team hét versenyzője, köztük a magyar bajnok Lovassy Krisztián áll rajthoz Törökországban, a Tour of Cartier Touron. Tavaly decemberben olaszországi edzőtáborral kezdte a felkészülést a csapat. Januárban újabb két hetes olasz túra következett, majd egy isztriai edzőtábor két egynapos versennyel. Az első UCI kategóriás nem hoztak sok sikert a csapatnak, az extrém időjárási körülményeket csak a norvég fiúk, Bjornar és Erik Overland tudták tolerálni.

Most azonban merőben más a helyzet. A csapathoz csatlakozott Lovassy Krisztián, aki egy nagyon sűrű és eredményes téli pálya szezont tudhat maga mögött. Krisztián másfél hetes pihenőt követően utazott el Törökországba a csapattal. Így Antalyában néhány napja zavartalan körülmények között, 20-24 fokban, napsütésben, együtt készül az a hét versenyző, akik rajthoz állnak a Kőbánya Cycling Team idei első többnapos megmérettetésén, a Tour of Cartier Tour-on.

A verseny honlapja: http://tourofcartiertour.com

A csapat tagjai: Lovassy Krisztián, Móricz Dániel, Lóki Bence, Bernárd Bendegúz, Bjornar Overland, Matteo Pascazi, Alberto Marengo
Stubán Ferenc csapatvezető
Víg Aurél szerelőNedel
kó György masszőr

Március 22-25. között következik a négy napos, UCI 2. kategóriás, Tour of Cartier Tour.
1. szakasz: 6 km egyéni időfutam, szintkülönbség: 45 m
2. szakasz: 110 km, szintkülönbség: 1551 m
3. szakasz: 175 km, szintkülönbség: 1320 m
4. szakasz: 112 km, szintkülönbség: 427 m

Forrás és kép: Eisenkrammer Károly, Vuelta Sportiroda / Kőbánya Cycling Team

Kategória: Sport

Édua Infomédia

Top Desktop version